Blog Articles

Interjú Bátki Fazekas Zoltán operaénekessel

batki_fazekas_zoltanIlona: Zoltán kedves! Régóta ismerjük már egymást és elmondhatom, ha megengeded, hogy nagyon sok mindent tanítottál meg nekem saját példádon keresztül. Sokat változtál az évek során, ami az egészséges életmódot illeti. Mi késztetett erre?
Zoltán: Nem vagyok egyszerű eset. A fiatal korban természetesnek mondható, „útkereső” életmód nálam sokáig elhúzódott. Ebbe belejátszott egy komoly lelki trauma is. A testi problémák a tüdőmben jelentkeztek legerősebben ott, ahol nagy terhelésnek voltam kitéve. A másfél éves steroidos kezelés kudarcot vallott. A mellékhatások műtétekhez vezettek. Több orvos már lemondott rólam. Ez az időszak kényszerített a változtatásokra, arra, hogy magam próbáljak megoldást találni.

Ilona: Valamikor Hippokratész azt mondta, hogy semmit ne gyógyítsunk gyógyszerrel addig, amíg meg nem próbáltuk a táplálkozással rendbe tenni a bajt. Mit gondolsz? A vitaminok, az étrend-kiegészítők pótolják a hiányt, ami a szervezetünkben kialakul (vitaminok, ásványi anyagok, nyomelemek, antioxidánsok stb.) segítenek a betegségek megelőzésében, gyorsítják a gyógyulást a regenerálódást?
Zoltán: Véleményem szerint egy átlagos, mai városi embernek a megfelelő táplálkozásra egyszerűen nincs lehetősége. Ehhez nagyban hozzájárul a kapcsolódó iparágak mértéktelen haszonelvűsége. Fontos a vitaminok, ásványi anyagok és nyomelemek pótlása. Szerintem az a jó, ha ez a pótlás úgy történik meg, hogy közben folyamatosan törekszünk a helyes táplálkozásra, és folyadék bevitelre. Szerintem a pótlás nem lehet alkalmi jellegű. Mint ahogy a szervezetnek állandó az energia igénye, a megfelelő bevitelnek is rendszeresnek, állandónak kell lennie.

Ilona: Milyen vitaminokat szedsz, és milyen tapasztalataid vannak?
Zoltán: Több mint tíz éve fogyasztok vitaminokat. Kezdetben a Dr. Lenkei Gábor által forgalmazott készítményt, az utóbbi években a Jó Közérzet Központ vitamin csomagját. Nagyon jók a tapasztalataink. Feleségem és gyermekeim is élnek velük. Jellemző, hogy a vitaminok hatására kevesebbet vagyunk betegek. Kevésbé jutunk el a betegségeket közvetlenül megelőző tünet-állapotokig.

Ilona: A gyógyulás után megváltoztattad étkezési szokásaidat is?
Zoltán: Igen. Úgy tapasztaltam, hogy a szervezetnek nagy szüksége van az úgynevezett „élő” táplálékokra. Több zöldségfélét, gyümölcsöt és gabonafélét fogyasztok. Kevesebb húst, tésztafélét és kenyeret eszem. A bolti forgalomban elérhető tej készítményeket nem iszom. „Szükség esetén” kevesebb, de jobb minőségű borokat, söröket fogyasztok, mint korábban. Úgy tapasztaltam, hogy különösen fontos a víz bevitel. Két éve rendszeresen desztillált vizet iszom.

Ilona: A stressz mindannyiunk életében jelen van, de egy színész, operaénekes – ha lehet ezt mondani – még felfokozottabb életet él. Hogyan tudsz regenerálódni? Szoktál-e relaxálni, esetleg jógázni vagy bármilyen más sport jelen van-e a mindennapjaidban?
Zoltán: Sok kollégával együtt vallom, hogy ehhez a pályához – nagyon sok minden más mellett – legfontosabb az idegrendszer jó állapota. Vallom, hogy a hit,- legyen az bármilyen transzcendens gondolatvilág, vagy aktív lelki élet – segít a belső nyugalom megtalálásában. Negyedik éve, hogy használom a Magneter biomágneses orvos terápiás ágyat. Az idegrendszerre rendkívül jó hatását tapasztaltam. Egyéb bajokra is használjuk. Szűkebb családunknak öt működő ágya van. Sajnos keveset sportolok. Ha tehetem, kislányaimmal tollasozok, biciklizek.

Ilona: Mennyire tartod fontosnak a prevenciót? Mit teszel ennek érdekében?
Zoltán: A fenti módszerek mindegyike a megelőzést is szolgálja. Egy szűkebb közegben fontosnak tartom a példa jelentőségét. Nehéz az embereket közvetlen módon befolyásolni, a jó példa viszont könnyen meggyőző erejű lehet.

Ilona: Egyet értesz-e azzal a nézettel, hogy a betegségek lelki eredetű problémákra vezethetőek vissza? Tudnád ezt esetleg saját példával is alátámasztani?
Zoltán: Az ember földi életében a test és a lélek elválaszthatatlan kapcsolatban áll. Egymásra közvetlenül, nagy erővel hat. Ez a terület tabu, és ismeretlen a mai akadémikus orvoslás számára. A testi betegségek jelentős része lelki eredetű sérülésből fakad. Régen azt mondták, „megátkoztak valakit”. Igen egy-egy rosszkor elhangzó szó is beteggé teheti az embert. Ezeknek a folyamatoknak a feltárása a jelenlegi gyógyszeres beavatkozásokkal lehetetlen. Engem is ért sok olyan esemény, amelyek ma is, akaratlanul is beleszólnak az életembe. Azonban, ha feltárjuk, megismerjük ezeket az eseményeket, akkor a hatásuk kikapcsolható. Például betegségem idején kerültem olyan környezetbe, amelyben folyamatosan „úgy minősítettek”, mintha már csak nagyon kevés esélyem lenne az életre. Ebben az időszakban ért néhány sérülés, amelytől csak sokkal később sikerült megszabadulnom.

Ilona: Mennyire tartod fontosnak a tested karbantartását mozgással, masszázzsal? Hogyan hat-ez a mindennapjaidra?
Zoltán: A gerincműtétem után több alkalommal tértek vissza gerinctáji panaszok. Hol enyhébben, hol erősebben. Azt, hogy a munkámat folyamatosan el tudom végezni, hogy nem került sor további műtétre, egyértelműen a kiropraktikai és magneteres kezeléseknek tulajdonítom.Időnként kislányaim is segítenek, és ők is igénylik a gyúrást.

Ilona: Ha Neked kellene invitálni bárkit, hogy jöjjön a Turmalin Egyesületbe mit mondanál neki, miért tegye ezt?
Zoltán: Ajánlom azoknak, akik sokat csalódtak a gyógyszeres kezelésekben. Ajánlom azoknak, akik mozgásszervi, idegrendszeri panaszokkal küszködnek. Ajánlom azoknak, akik éreznek magukban erőt arra, hogy segítsék hozzátartozóikat, szűkebb környezetüket. Ajánlom azoknak, akik személyedben szívesen megismerkednének egy sokoldalú, tehetséges, sok-sok energiával bíró, igazi orvossal.

Köszönöm az interjút, és szeretettel várunk rendezvényeinken, akár előadóként is! Koczka-Kiss Ilona

Debrecen, 2014.06.04.

Dorn és manuál terapeuta, masszőr, csontkovács

Koczka-Kiss IlonaSzeretettel Üdvözlöm! Koczka-Kiss Ilona vagyok a Turmalin Egyesület elnöke, Debrecenben. Életcélom, hogy másoknak segíthessek, ezért folyamatosan tanultam, kerestem önmagam s azt a munkát, amit örömmel és teljes odaadással végezhetek. Sok kitérővel jutottam el az igazi hivatásomhoz: masszőr- kiropraktőr- és Dorn terapeutaként dolgozom. Sokféle masszázs- és gyógyító technikát sajátítottam el az évek során, de mindig kerestem és folyamatosan keresem az újabb lehetőségeket. A hatékony kezelések elérése érdekében a tanult technikákat minden esetben személyre szabottan kombinálva alkalmazom. Ön a legjobb helyen jár, amennyiben problémája van az egészségével, vagy csak egyszerűen szeretné azt megőrizni úgy, hogy közben kellemesen pihen. Természetesen a fizikai test sohasem választható külön a lélektől és a szellemtől, így a test ápolása, karbantartása mindenkor hatással van a lelkünkre és szellemünkre is.

ÖN MIT TESZ EGÉSZSÉGÉNEK MEGŐRZÉSE ÉRDEKÉBEN?

Én a következő alternatívákat ajánlom  a teljesség igénye nélkül:

    • Az izometrikus manuálterápia egy olyan módszer, amely gyógyszer és műtéti beavatkozás nélkül a szervezet veleszületett öngyógyító képességét serkenti, erősíti. Ugyanakkor elismeri más egészségügyi területek ellátóival való együttműködés felelősségét és fontosságát a páciens egészségmegőrzése érdekében. A a test fő struktúrái a csont ,izom és idegrendszer és a páciens egészsége közötti kapcsolatra összpontosít, kifejezetten a gerincoszlopra történő kézzel végzett ráhatás, amelynek célja a szervezet egészét irányító és összehangoló idegrendszer működésének minél jobbá tétele, mert döntően ettől függ a szervezet egészsége.
    • Dorn terápia és Breuss masszázs: a leghatékonyabb gerincterápia. A Dorn módszer nem masszázs, hanem egy olyan terápia, amely elsősorban a test ízületeinek korrekcióját a fiziológiás helyzetek visszaállítására, a statikai viszonyok rendezésére törekszik. Nem csak egy terápia! A kezelésnél alkalmazott korrekciókon túl nagy figyelmet fordít a páciens számára adható önkorrekciós gyakorlatok, valamint a helyes testhelyzetek és mozdulatok megtanítására is. A “Dorn és Breuss” kifejezés két különböző terápiát foglal magában. A Dorn egy manuális izületi korrelciós technika, a másik a Breuss pedig egy lazító, lágy regeneráló masszázs. A hatékony kezelések érdekében a tanult technikákat minden esetben személyre szabottan kombinálva alkalmazom.
      Legfontosabb tapasztalatom, hogy a test-lélek-szellem egyensúlyán kívül a fő hangsúly a gerinc karbantartásán van! A Dorn terápia a gerincproblémák kezelésében és a prevencióban is kiválóan alkalmazható. Nagy szeretettel ajánlom mindenkinek kortól nemtől függetlenül. Jelentkezzen be és látogasson el hozzám. Bővebb információkat honlapomon talál >>
    • Nyirokmasszázs: amely hatására így tudja testünk a felhalmozott méreg és salakanyagokat gyorsabban kiválasztani, oly módon, hogy a nyirokelfolyást javítja, megszünteti a nyirokpangást, serkenti a salakanyagok elszállítását. eközben elősegíti a meglévő gyulladások, sebek gyógyulását, és a sejtek oxigénellátását. Csökken a kötőszövetekben lévő ödéma és mérséklődik a nyomás miatti fájdalomfeszülés. Az egyik legfontosabb prevenciós (megelőző) módszer az egészség megőrzése céljából. általános közérzetjavító hatásán túl relaxál testi idegi agyi szinten. A szervezetben elindítja az öngyógyító folyamatot és még a fogyást is.
    • Dr. Wu-féle fejmasszázs a hagyományos kínai orvoslás alapjaiban gyökerezik, melynek lényegét a szervezet veleszületett öngyógyító képességének serkentése és táplálása, valamint a biológiai egyensúly és harmónia helyreállítása adja. Önálló terápiás eljárásként alkalmazható a fej és környéke (nyak, váll, kar és kéz), de használható módszerként a test egészének kezelésére, a betegség megelőzésére, a szépség és a fiatalság, a jó kondíció megőrzésére, az öregedés lassítására, kozmetikai célból (a ráncok csökkentésére, az arcbőr rugalmasságának javítására), de a közérzet javítására, a stressz csökkentésére is.
    • Access Bars® kezelés :
      Aki még nem találkozott az Access Bars® kifejezéssel, joggal kérdezheti MI EZ?
      A fejen található Bar pontok érintésével az agyadban elektromos kisülések formájában tárolt elkülönülések szétoszlanak.
      Kezelés közben az agyhullámok lelassulnak, hozzáférhetővé téve az elraktározott hitrendszereket, fix nézőpontokat. A bárok futtatásával ezek a viselkedésminták kiégnek, kitisztulnak, elsimulnak.
      Minden egyes kezelés hozzájárul, hogy az életed összes területén változás történhessen és végre kiterjedt tudatossággal működhess.
       Az Access Bars® gyors, dinamikus, természetes és azonnal hasznosítható eszköze annak, hogy változtass az életeden. Az életed bármely területét megváltoztathatod, bárhol is tartasz most. Mi lenne, ha azt választanád, hogy elkezdesz Te lenni és ezzel nem csak magadnak, hanem a körülötted lévőknek is és az egész bolygónak is egy könnyedebb, örömtelibb és ragyogóbb életet és létezést teremtesz? Hajlandó lennél te magad lenni ez az ajándék? Relaxáltabb leszel és megtapasztalod azt a teret, ahonnan bármit megváltoztathatsz az életedben, még azt is, amiről azt gondolod, hogy megváltoztathatatlan.
    • ThetaHealing®A ThetaHealing® Technika több, mint 100 országban jelen van világszerte, Indiában egyes megyékben az oktatás része, illetve Japánban már kórházakban is alkalmazzák.A ThetaHealing® olyan (kvantumfizikai értelemben) energetikai gyógyítási technika, amely akár tökéletes kiegészítője lehet más gyógymódoknak, de akár önmagában használva is egy olyan módszer, amely akár azonnali változásokat hozhat életed bármely területén, tudatosan újrateremtve a valóságodat.Mivel testünk energiából tevődik össze – mint minden a világon -, közvetlenül kapcsolódik ahhoz a bőséges energiaforráshoz, ami az Univerzumban áramlik. Ha alacsony energiaszinttel rendelkezünk, azokat az embereket és helyzeteket vonzzuk be, amelyek ugyanolyan alacsony energiával rendelkeznek ugyanakkor pozitív gondolati mintáink pozitív energiát és a tapasztalatokat hoznak életünkbe. A ThetaHealing® technikával könnyen és gyorsan be tudjuk azonosítani rejtett hiedelmeinket, illetve képesek vagyunk azokat meggyógyítani fizikailag, mentálisan és spirituálisan. Ez azonnali változásokhoz vezethet. Az eredmény figyelemre méltó javulást mutat egészségünkben és jó közérzetünket tekintve.
    • Mágneses biorezonancia: Egy nagyszerű kiegészítő terápia, próbálja ki!
    • Mátrix energetika: Energia gyógyítás ezt nem lehet elmondani, ki kell próbálni és meg kell tapasztalnia!

Mottóm: “Ha nincs orvosod, legyen orvosod ez a három: vidám kedv, nyugalom és mértékletes élet”

Kívánom,hogy találja meg nálam az Önnek legmegfelelőbb egészségmegőrző technikát. Talán pácienseim bejegyzései web oldalamon segítséget nyújtanak Önnek a választásban.

Egyesületünkről és munkámról készült rádió riportokat itt hallgathatja meg:

>>FM 90 Campus Rádió 2015.;

 Európa rádió riportja 2016.:

FM 95 Életmódi 2016. 1 rész

FM 95 2016. Életmódi 2.rész

FM 95 2016. Életmódi 3.rész

Jó kedélyt, elégedettséget és higgadtságot kívánok Önnek a mindennapokban, mert e három tényező a legjobb orvosság!

Bejelentkezés: 0630/343-02-54
E-mail: anolissi@gmail.com
Látogasson el hozzám. Bővebb információkat rólam még, honlapomon itt talál >>

Szeretettel: Koczka-Kiss Ilona